Egész úton hazafelé azon gondolkodám, hogyan fogom köszönteni rég nem látott anyám.
Persze most nem Petőfi művéről fogok elemzést tartani, csak jelzem, hogy délután 5 sajnos elmúlt. Ha most játszanánk, azt mondanám, hogy a legtöbb pontot én gyűjtöttem és a tabella tetején állok, de ez azért kicsit sok.
Na mindegy már csak a holnapi reggeliben bízom. Remélem, hogy nem fogom átcseszni az agyam és nem készítem el magamnak a beígért reggelit.
Szóval ez a terv most füstbe ment, de egy háborús veterán gépét csinálom még mindíg, aki valószínűleg hátrakötött kézzel is meg tudna ölni legalább három féle képpen. Ő itt a fő góré, ha nagyon magasról meg akarják kérdezni a véleményt rólunk őt kérdezik meg. Így jó jóba lenni vele. Meg végül jópofa fickó ám, de miért ma délutánra találta ezt ki?
Na csinálom is tovább mert sohasem végzek....
